Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Por, ami nem lehet porrá

2010.11.22

t_visr_zsa.jpgA legendáknak azonban a puszta észérvekkel megmagyarázható jelenségek sem szabhattak határt. A koporsó vérfoltos falain nem azt látták, hogy esetleg a „véletlenül” eltemetett szerencsétlen a sírban felébredve ki akart szabadulni, hanem bizonyítékot a strigára. A holttestek az oszlás során keletkezett gázoktól felpuffadtak, de a néphit szerint ez a vérivással volt magyarázható. „A vámpír rettenetes kiáltása”, melyről ódákat zengtek, a felszabaduló gázok hangja volt, amikor karóval átszúrták a testet.

A középkorban szinte már vámpír-szakértőkként jártak el az egyszerű emberek is, ha ki akarták deríteni az elhunytról, hogy átalakult-e démonná vagy sem. Sajátos kis hitviláguk szerint cselekedtek, s jártak el, követve a legapróbb szabályokat is, mert tévedésük halált hozhatott az egész falura.

Mindenekelőtt tisztázzuk azt, hogy a vámpírok, de ugyanúgy a boszorkányok is leginkább teliholdkor a legerősebbek. A természetfölötti erőkhöz mindig is az éjszaka, a Hold, valamint az anyaföld ereje kötődött. Ezek az ismeretlen erők, melyek tiszteletet parancsolnak, ugyanakkor a túlvilággal is kapcsolatba hozhatóak. „A lunáris idő köti a vámpírt az éjszaka, a sötétség, a föld alatti világ szférájához és ahhoz a különös módhoz, ahogy megjelenik és eltűnik.”
A román néphitben az emberek a következő módon ellenőrizték, hogy vámpír lett-e az elhunyt: a temetés után negyven nappal felnyitották a koporsót, hogy a halott időközben az oldalára fordult-e. Ha a Hold ritmusát követi, s aszerint fordul, vámpír az illető. A lunáris időt követve a démon teste nem indul oszlásnak, mert kikerüli a természetes időt. Ahogyan telik és fogy a Hold, úgy duzzad az arc a földet áztató vértől. Itt jön egy érdekesség, magyarázat arra, miért is „félnek” a vérszopók a fokhagymától. Ennek a növénynek „a vegetációja a visszájára fordítja a holdciklust – akkor nő, amikor a hold fogy, és megáll a növekedése, amikor telik.” A fenti feltevés okán követték őseink azt a szokást, hogy az állítólagos démont egy karóval odaszögezték az anyaföldhöz, megakadályozva ezzel a forgást, így a természetes időben szétoszlott a teste.

Természetesen, nem minden esetben „fárasztották” magukat azzal, hogy kihantolják a holttestet, még ezt is meg tudták előzni a különféle rituálékkal. Íme az egyik: „… arccal a föld felé kell fordítani a tetemet, miután összekötözték rostkötéllel a kezét; „a jelenlevők ekkor ásóval vagy lapáttal levágják a jobb lábát, vagy a fejét is, végül átütik nyárfa karóval vagy kihegyezett bottal a hulla szívét, levágott fejét pedig a lába közé teszik.”
Az sem mindegy, hogy mikor temetnek, ugyanis például a lett néphit azt vallja, hogy délelőtt kell elvégezni a szertartást, mert amikor a nap már lemenőben van, és közeledik az alkony, akkor sokkal nehezebben tudja elhagyni a földi létet a szerencsétlen megboldogult.
Ha a por nem lett porrá, s már semmi sem használt a vámpír ellen a fent említett rítusokból, akkor az egyetlen dologhoz fordultak, mely a hamuvá változtatja a démont: a tűzhöz. A holttestek megégetését is a határ mentén kellett elvégezni – természetesen.

 

Folytatása következik

Rácz Edina

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.