Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A potyautas a Halál

2010.11.01

dsc_0705_resize.jpg

A sebesség mámorától megrészegülve húztam a gázt, nem létezett a külvilág. Csak a cél: a hely, ahol kezdődött. Azt hitték, vissza tudnak tartani. Évekig hallgattam a meséket a napról, mely megváltoztatta minden emberi lény életét ezen a bolygón. Az első támadásokról, a pánikról, a véres csatákról, a kísérletekről és a háborúról.

Az összefogásról, amikor nem ember gyilkolt embert, hanem a közös ellenséget, az Alienek kegyetlen hordáját öldösték. Azt mondják, az összes fészket felszámolták, és ötven éve híre-hamva sincs az idegeneknek. Fellélegezhetett végre a Föld…

Hosszú az út a zéró pontig. A sors iróniája, hogy a szörnyetegek űrhajója történelmünk egyik legszebb helyét tette tönkre, a Vereckei-hágót. Már így is sok vér áztatta a Kárpátok földjét, de a maró sav végképp megbélyegezte. Az idegenek elvették tőlünk, és nekem látnom kellett a mementónak maradt nyomokat.

Rögtön megéreztem, hogy a közelben járok: kezdtek elmaradozni a házak, a növényzet egyre gyérebb lett, míg már nem láttam mást, csak egy kopár pusztaságot eltorzult kinövésekkel a földből. Észveszejtő, groteszk kiállítás volt ez, a legbetegebb agy szüleménye. A szürke és a zöld tompa árnyalataiból dolgozott a „művész”, amikor az idegen és földi roncsokat bevonta azzal a gyantára emlékeztető anyaggal. Néhol még látszódtak a járművek feliratai, máshol átlátszatlanul magáévá tette a gépeket az űrbéli lidércek nedve.

Lassan araszoltam előre a vassal. Felnyitottam a bukómat, s ekkor olyan szagot éreztem, melyet még soha életemben: a halálét. Émelyítően üres volt. Szél se rebbent, mintha megállt volna az idő is. Összeszorult a gyomrom, a szívem a torkomban dobogott. Ahogyan egyre beljebb haladtam a temetőben, hirtelen megtorpantam. Levettem a sisakomat, leállítottam a Nostromot, és leszálltam róla. Olyan látvány tárult a szemeim elé, amely minden képzeletemet felülmúlta.

Ameddig csak elláttam, chopperek, versenygépek, krosszmotorok, sőt még Simsonok is – mind-mind bebábozva abba az undorító masszába. A biker hadsereg után megmaradtak a lovaik, hogy hirdessék az utókornak a hősök emlékét. A földre rogytam, és megállíthatatlanul elkezdtek ömleni a könnyeim. 

Hosszú percekig nem tudtam magamhoz térni. Hát ezért nem akarták, hogy ide jöjjek. Itt már sohasem sarjad fű áldott földünkből. A pusztulás beszivárgott a talajba, hatalmas heget ejtve ezzel a bolygónkon.

Kezdett lemenni a nap. Ideje volt indulnom. Fájdalmas volt látni a vasamat teljesen épen, a szörnyű véget ért társai között. Még utoljára megálltam, s visszanéztem a roncshalmazra. Leróttam a tiszteletemet a hősök előtt, akik örökké élnek.

Visszafelé semmit sem éreztem. Magammal hoztam az ürességet. Fogytak mögöttem a kilométerek, és a civilizáció nyomai is kezdtek újra visszatérni. Falvakon, városokon száguldottam át, majd nem tudom, hogyan, de végre hazaértem. A garázsban csak ültem a Nostromon, nem bírtam leszállni. Nem tudtam elszakadni a zéró ponttól, teljesen uralta a tudatomat. Kábán néztem magam elé, az orromban éreztem a halál szagát. És valami mást is…

Hirtelen furcsa érzés kerített hatalmába, mintha nem lennék egyedül. Mire felfoghattam volna, egy sivító hangot hallottam, s a hatalmas kézre emlékeztető lény repült felém a levegőben. Még kiskoromban megtanították, mint minden gyerekkel, hogy ha hallom a hangot, rögtön tegyem az arcom elé a kezeimet. Zsigerből jött a reflex.

Nagyon erős volt a nyomorult arcmászó, rátekeredett a nyakamra hosszú farkával, meredező ujjait a fejem köré próbálta fonni. Túl gyenge voltam, ember nem vehette fel vele a versenyt. Legyőzött. Nem tudtam leválasztani magamról. A torkomban éreztem az undorító csövet, azt hittem, megfulladok. Zsibbadni kezdett minden porcikám, és ólmos fáradtság áramlott végig a testemen. A szemeim le voltak szorítva, mert az egész arcomat birtokba vette a lény. Csak ő létezett és én…

Erős köhögésre ébredtem, elkezdtem öklendezni. Ahogyan csillapodott, kitisztult a tudatom is. Minden világos lett. Hirtelen felugrottam, de nem volt sehol az arcmászó. Biztosan behúzódott ösztönösen egy sötét sarokba, hogy ott pusztuljon el, miután teljesítette a feladatát: beültette az embriót a mellkasomba. Vajon mennyi időm lehet még? Ki tudja, hány óráig feküdtem eszméletlenül?! De hogyan…? Végig velem volt. A Nostromon utazott hazáig.

Újra elkezdődött. Itt voltak, mindig is itt voltak… Csak várták a pillanatot, hogy befejezhessék, amit elkezdtek. A hideg futkosott a hátamon, de úsztam a verítékben. Pánikba estem. Gyorsan, szólnom kell valakinek! Eltűnt a telefonom… Az ajtó! Zárva?! Segítség! Mi folyik itt?!

Üvöltöztem, dörömböltem, de senki nem felelt. Megálltam. Megmozdult. Éreztem a mellkasomban. Bennem fejlődik egy élősködő szörnyeteg. A testem táplálja, hogy aztán félelmetes szüléssel a világra bocsássam. Ezt nem engedhetem!

A szerszámos ládához rohantam. Egy csavarhúzó akadt a kezembe. Megmarkoltam mindkét kezemmel, és a mellkasom felé fordítottam. Meg kell tennem! Nem jöhet ki, mert aztán kegyetlen harcossá fejlődve vérfürdőt rendez a városban.

Egyre jobban fészkelődik. Nemsokára készen áll a debütálásra. Nem megy! Annyira remegtem, hogy végül kiejtettem a csavarhúzót a kezeimből. Folytak a könnyeim. Újra az orromban volt a szag, melyet a temetőben éreztem. Bevillant a kép, ami a motoros seregből maradt. Roppanást hallottam, s éreztem a vér ízét a számban. Üres tekintettel néztem az egyre terjedő piros foltot a pólómon. A véres kör szétszakadt a robbanás erejétől, ahogyan az idegen elhagyni készült a testemet. Piszkos fehér, sápadt bőrét és a fémes színű fogsort véres nyálka borította. Hirtelen olyan erő szállt meg, mintha az összes biker lelke belém szállt volna. Megragadtam a csavarhúzót, és a száját nyitogató kis éhenkórászba vágtam. Éreztem a mellkasomba vájódó fémet. Felüvöltöttem a győzelmi mámortól, s kezdett minden elsötétedni…

Úgy ültem fel az ágyamban, mint akire ráparancsoltak. Úsztam az izzadságban. Körülnéztem. A szobámban voltam, a tévé képernyőjén kimerevítve, a királynő bámult rám vicsorogva. Már emlékszem: leállítottam a filmet, mert elálmosodtam. Még a számítógép is be volt kapcsolva. Éppen a neten böngésztem, miközben „háttéralieneztem”…

 

Rácz Edina

 

 

A mappában található képek előnézete A potyautas a Halál

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Király az írás.

(alienfan, 2012.06.27 20:14)

Igaz, férfi vagyok, a Google irányított ide, de nem is bánom. Kedvenc filmem az Alien, minden elismerésem az írásért és a képekért! Tovább is küldtem pár barátomnak! :)