Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Metsző szenvedélyek

2010.11.16

eszter-hagyateka.jpg„De aztán megalvadt bennem az érzés, mint ahogy a sebben megalvad a vér.” – talán ez a mondat érzékelteti a legjobban, mi volt a célja Márainak e regény megírásával; talán ez az a pillanat, melyet meg akartak ragadni a film készítői - a pillanat, mely után már azt hisszük, nem fájnak az indulatok. De ha felszakad a seb, újra elkezd lüktetni a fájdalom! Merész vállalkozás megfilmesíteni egy regényt, melynek minden egyes mondatának értelme, értéke van, úgy, hogy azt a könyv olvasása nélkül is megértse az ember!
A parádés szereposztás – Nagy Kálózy Eszter, Cserhalmi György, Törőcsik Mari, Hámori Gabriella – már önmagában is felejthetetlenné tette a filmet. Ahhoz, hogy el tudják játszani ezeket az igazi, életszagú szerepeket, meg kellett érteniük Márai Sándor világát, azt a világot, amely sorsokban, karmikus családi kapcsolatokban itt él közöttünk – kimondva, kimondatlanul, de látjuk, érzékeljük őket... Azt hiszem, megértették, megérezték Márait e regényben!
Az 1930-as években járunk, a Balaton-felvidék magával ragadó táján. Itt él Eszter, a hűséges, jólelkű „vénkisasszony”, akit megérintett egyszer a szenvedély forró szele, de mégis a metszően hideg magány jutott osztályrészéül. Már semmit sem vár az élettől, amikor jön egy távirat, amelyet Lajos küldött... Igen, Lajos, akit 20 éve nem látott. Igen, Lajos, aki a nővérét vette el feleségül helyette, s most idejön, mert akar valamit, mert el akar venni valamit...
A notórius hazudozó, Lajos, aki mindent és mindenkit átvert, aki még az ördögnek is tartozik, visszajön tettének színhelyére, a nőhöz, akiről tudja, hozzá rendeltetett – mert még a gazembereket is szereti valaki. Eszter sem tehet mást, szereti, szeretnie kell egy felsőbb parancsnak engedelmeskedve, mely elől nem lehet kibújni. Ha elkezdődött valami, azt be is kell fejezni!
Úgy várja, mint egy fiatal lány a szerelmét, oly naivan, reménykedve. De amikor megérkezik Lajos az idegenekkel, felébred az érett nő határozott keménysége, s kiszakadnak a húsz éve elfojtott vádak, félelmek, igazságok.
Az idegenek, Eszter nővérének gyermekei, s egy asszony a fiával, aki jókor volt jó helyen – megfogta Lajost –, erőltetett, kényelmetlen helyzetet teremtenek, az amúgy sem felhőtlen látogatás során. Eszter révedezve nézi Évát, aki az ő lánya is lehetne, s Lajosé...
Márai Sándor nem arról híres, hogy egy regénye elolvasása után megyünk tovább, végezzük a dolgunkat, mintha mi sem történt volna. Megálljt parancsol, mert olyan borzongató, a legapróbb sejtünkig hatoló igazságokat mond ki, melyek fölött nem lehet elsiklani!
Amikor elolvastam a regényt, az utolsó mondatot is, becsuktam a könyvet, s nem mozdultam; töprengtem, milyen hatalmas, kusza háló az életünk; milyen ravasz, hatalmas pók szövögeti az emberi sorsokat...
Ha életünk végén visszanézünk, mint ahogyan Eszter is tette, a kuszaságból egy hibátlan hálót látunk kialakulni. Talán ez a magyarázata, hogy Eszter odaadja Lajosnak az utolsó dolgot, ami még megmaradt neki a családjából: a házát. Megértette, hogy hasztalan próbálkozik, tesz, vagy nem tesz ellene, nem menekülhet a végzete elől, mert visszajött, hogy elvegye mindenét, ami még megmaradt. Beletörődött, megadta magát, mint a haldokló, aki számot vetett életével, s várja a megváltást.
Olykor a rossz is megváltás, tudja ezt Eszter is: közük volt egymáshoz – elkerülhetetlenül –, s addig nem nyughat meg a lelke, míg meg nem kapja a „kegyelemdöfést", mert ez méretett ki, ezzel bevégezte. Többet már nem vehet el tőle...

Ugyan két éve készült a film, de ugyanúgy időszerű, mint Márai Sándor összes műve.

Rácz Edina

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.