Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hogyan ismerjem meg önmagam?

2010.11.10

delfi_delphoi_josda_800.jpgKedves Juca!

Kérdésekre bontottam leveledet, hogy könnyebben meg tudjam válaszolni.

„Hogyan ismerjem meg önmagamat?”

Az önismeret számomra ott kezdődött, mikor bizonyos dolgok ellen elkezdtem tiltakozni. Ezt nem akarom, azt sem akarom. Pl.: Nem akarok főnököt (tehát: szabad, önállóan gondolkodó és cselekvő, független ember vagyok), nem akarok anyagi gondokat (tehát: szeretem, ha kényelmesen és nyugalomban élhetek, szóval, biztonságra törekvő vagyok), utálom, ha hülyének néznek (tehát: szeretem a nyílt, őszinte, egyenes kommunikációt, mert magam is ilyen vagyok), nem bírom elnézni a szenvedést (legyen az emberé vagy állaté, tehát: empatikus ember vagyok, szívesen segítek). Ilyen és ehhez hasonló tapasztalatok alapján szépen lassan megtudtam, ki is vagyok valójában.

„Kihez viszonyítsam magam? A barátaimhoz? A családomhoz?A koldushoz?A miniszterekhez? A gyerekeimhez?”

A második kérdésre is válaszolnak fenti soraim. Ne viszonyítsad magadat senkihez, hiszen senki sincsen a bőrödben. Csak te magad tudhatod, neked mi a jó és ez alapján ismerheted meg, azonosíthatod önmagadat.

„A boldogság, nagyon ritka, azt nem lehet felidézni, az vagy van, vagy nincs. Könnyű lerombolni egy nem oda illő megjegyzés, egy nem nekem tetsző megnyilatkozás, s kész, ennyi volt.”

Szerintem a boldogság egyáltalán nem ritka, de ez attól is függ, mi tesz téged boldoggá. Engem nagyon sok minden. Megpróbálok minden körülöttem lévő dologból a nekem tetszőre koncentrálni. Minél több pozitív dolgot keresek tudatosan, annál több érkezik az életembe. Jómagam is nagyon érzékeny vagyok, és könnyen kedvemet szegi egy rosszindulatú megjegyzés, bántó beszólás. Nem tudom elképzelni, miért bántják az emberek egymást. Aztán az is eszembe jut, hogy én is meg szoktam bántani másokat. Van, hogy bukó módon, akarattal, és van, hogy nem is tudok róla. Én – bár néha nem tudom kivédeni, hogy meg ne bántódjak -, általában megvizsgálom a megbántó fél indítékait. A rossz szándék vagy akarat valamilyen sértettségből, félelemből táplálkozik. Ha rájövök, mi van a háttérben, sokkal kevésbé vagyok haragos vagy szomorú. Ha mégis vérig vagyok sérve – mert bizony, én sem vagyok ám kivétel -, akkor gyorsan valami kellemesre próbálom terelni a gondolataimat. Két nagyon fontos oka van ennek. Egyrészt jobb kedvem lesz, másrészt – mivel hiszek a „hasonló a hasonlót vonzza” elvben -, így ha tovább toporgok a szomorúságban, önsajnálatban, akkor további kellemetlen szituációkba csöppenek bele. Nem hiába a magyar közmondás: „A baj nem jár egyedül.”. Hát, szerintem a mi „jó” magyar mentalitásunk nagyban meghatározza a napjaink minőségét.

„Jézus milyen igazságra gondol?”

Sajnos nincs nálam Biblia (ennek utána nézek, mert szeretnék pontosan idézni), de valahogy úgy van, hogy: Kérjetek, és megadatik. Zörgessetek, és ajtót nyitnak néktek. A lényeg, hogy tudatában kell lennünk, hogy az életünk alakulása a gondolatainkon, a hitünkön múlik. Ha képesek vagyunk felfogni és elhinni, hogy a felelősség a miénk, és ráadásul irányítani tudjuk az életünk eseményeit, nem csak egy bábu vagyunk a Jóisten sakktábláján, akkor megnyugszunk. Nem okolhatunk ezen túl mást/másokat. Engem felszabadít az a tudat, hogy a sorsom a saját kezemben van, nem másokon múlik a boldogságom/boldogulásom. Én ezt így értelmezem.

”Hogy változzak meg, amikor van egy környezetem, s abból nem tudok kilépni, mert akkor remete vagyok?”

Kérdés, miért és mihez képest szeretnél megváltozni? Nem gondolom, hogy másokhoz kell magunkat hasonlítgatni, illetve másokhoz kell hasonlítanunk. Leginkább akkor kell/érdemes megváltoznunk, ha számunkra előnytelen tulajdonságokkal rendelkezünk, ami szemmel láthatóan gátolja, hátráltatja előbbre jutásunkat, fejlődésünket. Én például nem voltam következetes. Sok mindenbe belekezdtem, de nem fejeztem be semmit. Ezzel rengeteg lehetőségtől estem el, illetve el is könyveltem magamban, hogy nekem semmi sem sikerül. Aztán kitaláltam, hogy egy dolgot véghezviszek. Mindegy, mi történik, de valamit végre megvalósítok az álmaimból. Megálmodtam, megterveztem, és tettem, amit csak tudtam. Mikor sikerült, rájöttem mennyire jó, ha az ember kitartó és következetes. Ez nem csak engem, hanem a környezetemet és az életemet is megváltoztatta. Sokan gondoljuk azt (tévesen): „Ha a körülményeim jobbak volnának, könnyebb volna cselekednem/megváltoznom”. Pedig a körülményeinket is mi teremtjük, ami azt jelenti, hogy ha mi magunk elkezdünk változni, megváltoznak a körülményeink is – és nem fordítva. Hogy remete vagy-e, ha kilépsz a megszokott környezetedből? Nem, bátor vagy! Épp’ most hallgattam egy dalt – és biztosan nem véletlenül hallottam meg most. Arról énekeltek benne: „Messze utazol, hogy megpróbáld újra megtalálni önmagadat.” Nos, én pont egy utazás előtt állok, mégpedig hosszú időre, Európa másik szegletébe. Dolgozni megyek. Tudom, hogy elhagyom a komfort-zónámat, de nagyon várom, hogy magam legyek. Itthon hagyom a lányomat és a páromat, de tudom, érzem, hogy felfedezem ismét a világot és önmagamat. És ez fantasztikus!

„Az igazság a szeretet? Kit szeressek, s hogyan?”

Én azt hiszem, ez a mondat úgy hangzik: „Az Isten szeretet”. Az igazság szerintem az, ha felismerjük, mi az, ami jó nekünk, mi az, ami boldoggá tesz bennünket, és ez az, ami valóban felszabadító. Nem összekeverendő az önzéssel. Egyszerűen csak, ha boldogok és elégedettek vagyunk, sokkal könnyebben tesszük boldoggá a családunkat és a környezetünket is. Szerintem ez az igazság. S hogy kit szeressél? Először önmagadat, és hidd el, ezek után majd’ mindenkit fogsz tudni, meglátod.

„Hogy mutassam ki egy számomra teljesen idegen embernek, hogy szeretem, a barátaimnak hogy szeretem?”

A barátait, rokonait könnyebben szereti az ember. Vagyis könnyebb kimutatni, hiszen egy mosollyal, törődéssel, egy kedves mondattal, figyelemmel, hallgatással ki lehet fejezni a szeretetünket. Mások iránti szeretetünket együttérzéssel és odafigyeléssel is ki lehet fejezni. Kérdés, hogy akarunk-e, tudunk-e minden embert szeretni? Jómagam nem tudok mindenkit szeretni, de mindenkit megpróbálok megérteni. Természetes, hogy egy tömeggyilkos láttán nem török ki ujjongásba, képtelen lennék. Pláne, ha valamelyik rokonomat, barátomat mészárolja le. Én bizony gyűlölném, amíg élek. Kérdés, hogy ilyen gyűlölettel a szívemben tudnék-e értelmes életet élni. Nem tudom. Nem könnyű dió, de azt hiszem, kezdetnek megteszi, ha az ember valóban elkezdi szeretni önmagát.

Remélem, sikerült kimerítő választ adni. Ezek az én tapasztalataim, illetve olyan gondolatok, amikkel máshol is találkozhatsz. Nagy részét nem én találtam ki, de megélem majd’ minden nap, így bizton állíthatom – nálam működik.

Szép napot:

Szöllősi Györgyi

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

válasz

(juca, 2010.11.11 07:35)

Kedves Györgyi!

Az elsö hozzászólásomnál válaszoltam.

Köszönöm
Juca